„Dr. Luther Márton liturgikus írásai a Kis káté állandó függelékeként”
ESKETÉSI KÖNYVECSKE
Az egyszerű lelkészek számára (Dr. Luther Márton, 1529)
Előszó a lelkészekhez
Mivel az esküvő és házasságkötés világi dolog, nekünk lelkészeknek vagy egyházi szolgáknak nem illik semmit se elrendelni vagy kormányozni benne, hanem hagyjuk meg minden városnak és országnak a maga szokását és rendjét... De ha azt kérik tőlünk, hogy a templom előtt vagy a templomban áldjuk meg a házasfeleket, imádkozzunk érettük, vagy adjuk össze őket, kötelességünk azt megtenni.
Az esketés rendje a templomajtó előtt
A lelkész kérdezze meg a vőlegényt:
Ugyanígy kérdezze meg a menyasszonyt is:
Erre a vőlegény és a menyasszony adják egymásnak a jegygyűrűt, és fogják meg egymás jobb kezét, a lelkész pedig mondja:
„Amit tehát Isten egybekötött, ember el ne válassza.”
„Mivel Hans és Greta egymást a szent házasságra kívánták, és ezt itt Isten és az Ő gyülekezete előtt kölcsönösen megvallották, gyűrűváltással és kézfogással megerősítették: házastársaknak nyilvánítom őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.”
A KERESZTELÉSI KÖNYVECSKE
Németül és javítva (Dr. Luther Márton, 1526)
Intés a keresztség megbecsülésére
A keresztség nem puszta emberi szokás vagy ceremónia, hanem Isten szentsége, amelyben a gyermeket megszabadítja az ördög hatalmából, a bűntől és a haláltól, és Krisztus örök országának örökösévé teszi. Ezért komoly áhítattal, buzgó hittel és imádsággal kell járulnunk hozzá.
A keresztelés igéi és cselekménye
A lelkész szólítsa meg a gonosz lelket:
„Takarodj el, te tisztátalan lélek, és adj helyet a Szentléleknek!”
Vessen szent keresztet a gyermek homlokára és mellére:
„Vedd a szent kereszt jegyét mind a homlokodon, mind a melleden.”
A keresztvízhez érve a lelkész kérdezze meg:
Ekkor öntsön vizet a gyermek fejére háromszor, és mondja:
„Megkeresztellek téged az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Ámen.”